Írt nekem valaki, válaszként leírtam egy mondatot. A mondat pedig azt mondta, hogy szeretné, ha leírnám újra és foglalkoznék vele, csak kicsit. Hogy mondja a mondat, hogy írjam le? Lehet, hogy pont erről akar beszélni és ezért kéri, hogy írjam le újra? Ez az, amit csak akkor tudok meg, ha leírom a mondatot, ami –…
„Azért akartam veled találkozni, mert most már muszáj beszélnem erről. Hét hónapja nem beszélek erről, senkinek, senkivel, vagy mégis, magamban folytatok párbeszédeket szinte szünet nélkül. Mindig másnak mondom el, lejátszom a beszélgetést, kitalálom, ki, mit válaszolna, hogyan reagálna. Erre az egészre, ami van velem. Minden második pedig, beszélgetés magammal. Hol elítélem, hol elfogadom, hol leírom,…
Hetek óta kínlódok, nem megy a vasárnapi, a heti írás mellett valahogyan kifogy belőlem a gondolat. Megunják már a srácok is itthon, hogy tekergetem a hajam és sóhajtozom, Milán tabletje felett, foghegyről veti oda, írjál rólam, azt szeretik, jó lesz erre a hétre. Micsoda remek gondolat, megváltás, tényleg, róla tudok, szeretek írni, ha meg valaki…
Interjú Kárpáti Judittal Minden, amit nem akartál megkérdezni Kárpáti Judittól, de ő akkor is elmondja. Minden, amit megkérdeznek tőle, de nem mindig van kedve válaszolni. Soha nem adsz interjút. Igaz, nem is kérnek tőled. Biztos örültél ennek a lehetőségnek. Amikor elmondtad, mit szeretnél, elcsípted azt a pillanatot, amikor pont azon töprengtem, mennyire nincs kedvem írni.…
„Villaaaaaanyt, villaaaanyt!” – ezt ordítják nevetve a fiúk, másodikosak vagyunk a gimnáziumban és a lányok, akik nem ordítanak, nevetnek rajtuk, elnézően. Ők nem ordítanak, de ők is azt gondolják, hogy az osztálytársnőnk, bizony buta teremtés. De legalábbis biztosan nem okos, fény kell, ha belép, mert olyan „sötét”. Nem nevetek velük, mert én sem vagyok okos.…
Úgy volt, hogy nem lesz több gyerekem, mégis lett. Szerelmesnek sem terveztem lenni, mégis úgy alakult, hogy most az vagyok. Mindenki, aki szerint a kutya nem ember, itt az olvasásnak véget is vethet. Pablóról, Pabiról, Pabeszről írni, pont ugyanolyan, mint a férjemről, a fiamról, anyámról, mindenkiről, akihez soha nem szűnő forgalmas, jövő, menő érzelmek kötnek,…
Városban felnőni, nem is gondolsz bele, mit jelent. Milyen alapvető élmény emeletes házak közegében élni, ötemeletes házak gangján, erkélyén állni, onnan lenézni, az ablakból kikönyökölni, az ablakból hasalva, talajtvesztve lógni. Emeletes, erkélylátószög emlékek. József nádor tér 1958 Június legelején ilyen málnatermés rég nem volt, tökéletesen sorakoznak a hatalmas szemek a faládában, szépen, szorosan, egymás mellett,…
Különleges vagyok. Leírom, kerekperec. Nem illik ilyet. Magát fényezni az embernek. De képzelje el a világ, nekem lehet. Így döntöttem. Dönthet így bárki. Hogy azt mondja magára, ő különleges. Véletlen sem különb másnál, ugyanolyan, mint bárki, ám mégis a magam módján különleges. Így gondolok magamra. Középsős volt Milánom, mikor az óvónő egy nap így szólt,…
Valami más jött volna sorra, de ha összegyűlik egy egész zsáknyi hulladék, azt is szeretem levinni, hadd legyen újra üres a konyhai szemetes. Úgyhogy, a tervek dugába dőltek és nem bánom, helyem van rá, hogy ez a mostani is ideférjen. Vannak a lapoknak afféle összefoglalói, a legfontosabb hírek, egy csokorban, azoknak, akiknek nincs kedve vagy…
A férjem, Schächter László 1909-ben született Büdszentmihályon. Üzletszerző voltam egy illatszer-kereskedelmi ügynökségnél, jártam a budapesti illatszertárakat, itt dolgozott vidéki ügynökként az ő egyik bátyja is, általa ismertem meg. Heten voltak testvérek, öt fiú meg két lány, ez a legidősebb báty karolta fel a testvéreket és hozta fel a családot Pestre, amikor kezdődtek ott a cirkuszok,…
Augusztusban búcsúztam, most, ahogy ígértem, itt vagyok. Vasárnap esték. Velem. Ha követem a dramaturgiát, nem fikcióval folytatom – soha semmi sem az - hanem, ahogy becsuktam a könyvet, úgy ütöm fel ismét egy személyes vallomással, hogy aztán jöhessenek újra a történetek. Azért, mégis legyen történet is benne, de mennyire nem fikció, nagyon is valódi! Hogyan…
Apám gyakran jár a fejemben, egyre jobban hasonlítok rá, egyre jobban értem, egyre jobban hiányzik nekem. Kinyilatkoztatásai mostanra más értelmet nyertek és anélkül élem az életem, hogy megfordulna a fejemben, a kereteket neki köszönhetem. Mégis, ha arra kerül a sor, honnan erednek belőlem ezek a dolgok, tudom, ő adta a kezembe. Például az arányérzéket. Hogy tudjam,…
Sz. E. emlékére „Elveszett a szív ász!”. Ez állt a kézzel letépett papírfecnin, amit a sárga színű gumival összefogott kártyapaklira, a gumi alá csúsztatott be. Tizenkét éve, egy szerda este. Ott volt a gyűrű is, a férjétől kapta. Nagyon, nagyon vágyott rá. Nem úgy volt akkor, hogy csak bement és megvette. Meg kellett rendelni, sorban állni…
Ez volt a kedvenc áruháza, ide szeretett járni, mert tágasak voltak a sorok a gondolák közt, kellemesebb volt a világítás, mint a legtöbb más üzletben és a vásárlók is hozzá hasonlóak voltak. Otthonos kellemesség járta át, mikor a bekészített százforintost előhalászta a farmerje zsebéből a bevásárlókocsihoz. Míg a legtöbben panaszkodtak a bevásárlásra és néha ő…
„Izabella. Az a legjobb, hogy ennek a nőnek már a neve is olyan, hogy akárhogyan szeded szét, a végeredmény, szép. Hívhatnám Izának, ha én lennék a férje, Bella lenne nekem, ha én lennék a szeretője. Így, hogy egyik sem vagyok, marad az Izabella és ha jobban belegondolok, ezzel, ha csak a nevéhez ragaszkodom, mindkét előzőnél…
Néha muszáj, hogy felemeld a fejed, hogy megnézd, most merre jársz, hova kalauzoltad magadat. Ha nem egyhelyben állsz, ha nem vársz, egyszer csak rájössz, hogy akkora a változás, hogy a menetszélben elfogyott rólad a ruhád, nem véd, ami rég. Mozgásban lenni muszáj, a félelemmel indul, egy kis, félénk, toporgó mozdulat az egész, csak egyetlen kicsi…
Tele a keze, bugyik, melltartók, a legszebbeket választotta. Most egyenként mindbe belebújik. Külön csak a bugyik, melltartó nélkül is. A tükörben egy másik nő, nem az, amelyik reggel a gyerekeket iskolába vitte, aki a férjétől búcsúzott el, nem lehet az. Nem lehet copfos, most egy mozdulattal kibontja, úgy rázza meg, úgy teríti szét a vállán…
Nézd, anyád, itt áll előtted, a ronda kötényben! Látod őt, teljesen, tisztán, egészen. Látlak én is, így, úgy, mindenféleképpen. Mi ketten. Bonyolult képlet, életre szóló feladvány, tele vele a tábla és lehet, hogy nincsen megoldása. Tizenkét nyara anyád vagyok, fiam vagy, nyári nap, éj, egyenlőség, születés napja. A kapcsolatunkat jellemezni a „ronda a kötényed” megjegyzéseddel…
Kit, mi hajt? Miért nem hajt azért, amiért kéne? Hogy nem is tudja, miért kéne? Engem nyolcévesen ért az érzés, hogy valami, amiről azt sem tudom mi, szenvedélyesen hajt. Megismertem, sok időre magam mögött hagytam. Meglepett és nem tudhattam, honnan jött. Volt, ami, aki segíthetett volna gyerekként, hogy gyakoroljam, hogy elő lehet hívni, megtanuljam. Amit…
„Megtiszteltetés, hogy a @lófaszaseggembe nagykövete lehetek.” Büszkeség! Erre jövök én, a balítélet. Pedig meg kéne értenem, hogy ebből van a pezsgő és a havi albérlet. Nyilván savanyú a szőlő, meg könnyű neki. Lenne a helyemben és különben is, irigy és kész, nem is kell rá odafigyelni. Róla szól ez, foglalkozna magával. A hétfői, tizenegyórás marketing…
- Figyelj mondjuk azt, hogy nem megyünk, mert fáj a fejed! - Miért az én fejem? Mondjuk azt, hogy a te fejed fáj és azért nem megyünk. - Az nem jó, múltkor is nekem fájt a fejem. - Na, ez az, eleve hülyeség a fejfájás, máskor is ezt mondtuk, nem fájhat ennyit a fejünk! -…
Remélhetőleg nem indul plágium miatti per ellenem, hisz ezt a címet nem én írtam, egyszer valaki más már kitalálta. Mégis bátorkodom használni, hisz közöm van hozzá. Mikor a heti írásomat terveztem, ki tudja mi okból felrémlett ez a régi történet és nem tudtam ellenállni, meg akartam írni. Magamat elemezve rá kellett jöjjek, úgy látszik ez…
Felkelni egy nap és megtenni, amiről korábban azt gondoltad, „mi lenne, ha”, az egy olyan dolog, amit nem tesz meg akárki. Senki? Ritkán, valaki? Valaki, aki szeretné kipróbálni, mi történne azután a "ha" után. És ha megteszi, maradnak még feltételes módok vagy számára nincs ilyen többé? Gilbert Bécaud koncert, Budapest, Erkel Színház, 1977, május 14. …
Nincs összefirkálva a karom meg a lábam nevekkel, meg szeretlekkel meg kétezernyolchatodikhóhuszoneggyel. Nem kell tinta a testemre, emlékszem, minden dátumra és a nevekre. Arra is, hogy szeretjük egymást, örökre. Hangjegy, szívecske se’ kell csak azért, mert miért ne. Kivárom, mi legyen. Mások szerint nem így kéne, mégis megteszem. Nekem sem tetszik, hogy ezt meg azt…
Az 1970-es évfolyamon, velem együtt kezdett. Az egyetemen első nap Erzsi az ajtón épp csak belépett, őt nem észrevenni, nem lehetett. Aztán az Ókortörténeti szakon már rajtam kívül is mindenki tudta, hogy az Erzsi az tényleg valaki olyan, akit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Széparcú volt, de nem különösebben csinos, megmagyarázhatatlanul különleges és mindenki másnál…
Messzebbről indul a história, de talán a felvezetés sem fullad érdektelenségbe. Anyámat jól ismeri mindenki. Az is, aki tényleg ismeri, az is, aki olvassa, aki tőlem hall róla. Nos, magát meg most sem hazudtolja. Normálisan anyám a várost úgy lakja, hogy jártában-keltében az aznapi történeteket zsebre vágja, mire hazaér este az tele lesz morzsákkal, szöszökkel,…
Számomra a nap egyik fénypontja, amikor reggel kiürül a lakás, majd egy újabb, mikor újra megtelik. A kettő között az én napom, életem, világom javarészt, boldog csendben, egyedül telik. Pár héttel ezelőtt írtam róla, hogy számomra milyen magától értetődő a magányos, önálló munka, mennyire otthon érzem magam ebben a tulajdonképpeni egyedüllétben. Ezen a héten vált…
Történelem előtti időkben született a Szabadúszás szabályaim című bejegyzés és időszámításunk után írom a folytatást, amit még akkor ígértem. A saját időszámításomban is van egy történelem azonban, melyben nem példa nélküli a jelenlegi helyzetem, amiben különbözik mégis, - és hatalmas a különbség - hogy akkor először, most másodszor kell hasonló helyzetet átélnem. A saját káromon…
Az arcodat a tükörben, a tested egészét egy testrészedhez képest sokkalta ritkábban látod, a szembesülés rövid időtartamokra, kevesebb alkalomra korlátozódik. Nem úgy, mint ezzel az egyetlennel, aminek látványával élsz megszületésedtől halálodig, percek megszámlálhatatlan sokaságában látod, szinte szünet nélkül előtted van és nekem még most, míg írok sem jut némi kegyelem. Ahogyan kopogom a betűket, látom,…
Az élet filmmé változott, film a filmben epizódok, amiket a házban élünk, a mi kedvencünk két hete a Hátsó ablak. Hogy gyilkosság történt-e? Még tart a nyomozás, az élet részletei óriásira nagyítódtak. A jövő héten talán nem is Hitchcock lesz soron, lehet inkább a Nagyítás, Antonioni? Átlósan szemben szüntelen teli a szárítóállvány a teraszon. Ahogyan…
Népszerű ezzel a gondolatmenettel nem leszek, még jó, hogy régen letettem arról, hogy a dolgokat azért csináljam, hogy szeressenek. Az utazgatás a témám és az, miért ítélem el, hogyan gondolom jónak. Miért háborgok, amikor a sajnálkozó hírességet nézem, ahogy az utazós blogban a gyerekeivel a nyomortelepen borong és miért gondolom, hogy mindenkinek el kellene olvasnia a…
Mikor először felmerült, hogy bezár a suli és otthon lesz a gyerek hetekig, az első, ami beugrott, hogy előkapom a bevált receptet, amit akkor találtam ki, amikor a fiam nyolcévesen mononukleózissal otthon ragadt. Tesója nincs, az utcára nem mehetett, teljesen be volt zárva 8 héten át a lakásba. Amikor kiderült, hogy hónapokig otthon lesz egy…
13 évnyi tapasztalatom gyűlt össze szabadúszóként, a 12 évnyi alkalmazotti létet követően. Mindezen tudás birtokában mérvadó lehet az összehasonlításom és elegendő ismeret birtokában vagyok mindkét életformát illetően ahhoz, hogy tanulságokat fogalmazzak meg.
Talán jobb témát is találhattam volna. De olyan régóta foglalkoztat ez és indulatokat kelt bennem, hogy úgy határoztam megadom magam és foglalkozom vele. Nem csupán az érzelmeimet vetem papírra, odáig horgadt bennem ez a dolog, hogy utánajártam, mi áll a hátterében. Vajon miért fordul elő, hogy akadnak gyerekek, - egészen nagyok - és akadnak felnőttek,…
Ezen a napon minden egészen valószerűtlenül illeszkedik egymáshoz, sem az időjárás, sem a kedd nem akar megfelelni az elvártnak. Egy hét közepére eső ünnepnap és egy évszaknak cseppet sem megfelelő meleg és napsütés tehát a díszlet, ami körbeveszi ezeket az embereket ezen a téren. Elrendezve, sorban, egymás mellett asztalok, székek, az a fajta kis asztalka, aminél még a…
„Majd kíváncsi vagyok, akkor mit fog szólni, amikor aranylabdásnobeldíjas leszek. Akkor majd megnézem, mit szól. Nem tehetek róla, hogy negyven évvel később születtem, mint ő. Ember vagyok, én is, van szemem, orrom, fülem, ugyanúgy, mint neki. Attól még, hogy nem vagyok pont olyan, mint a többiek. Mint az Olga. Mert ő, megkérdezi a szorzótáblát. Én…
S.H.-nak, köszönettel. Fotó: Kaunitz Tamás Hosszú szövegben, hosszú időben. Nincs korlátja a terjedelemnek, nincs már korlát, hogy megosszam, bennem. „Most akkor vedd le a bugyidat! Azt szeretném, ha négykézláb végigmennél a szobán, aztán vissza! És akkor ugyanezt újra!” Júniusban tízéves volt a fiam. Most pontosan annyi idős, mint én, amikor ezt először mondta nekem valaki.…
A LivingWithoutTheMoon - Élni és szeretni édesanya nélkül Alapítványról, arról a munkáról, amit végeznek nehéz egyetlen cikk keretei közt írni. Mikor megismerkedtem velük, életemben először szembesültem olyan tevékenységgel, ami ennyire komplex, ennyire alapos, amit ilyen, mindenre kiterjedő gondossággal végeznek, építenek. Írni róluk olyan, mint megismerni egy embert, aki számodra végtelenül izgalmas. Amint megtudsz róla valamit,…
„Biztosítson gyermekének felhőtlen gyermekkort!”. Ez áll a magazin utolsó oldalán, ami a fogorvosi váró asztalán hever, a szöveghez tartozó idilli képen mi más, mint egy apuka, aki éppen a levegőbe dobja a kislányát, miközben az anyuka boldog arccal figyeli a kacagó gyereket. A telefonom szokás szerint lemerült – sosem töltöm fel eléggé – így most…
A meredély minden nap próbára teszi a nőt. A házától a legrövidebb út ezen az utcán keresztül vezet, lefelé csúszik, ha hó, eső esik, felfelé egy gyerek is liheg, mire a tetejére ér. A neve egyébként Gyöngy utca, fene tudja, hogy lehet ilyen megtévesztő, nem is hívja így, számára ez csak „a meredély”. Mire felér,…
Amikor a digitalizáció és ennek kapcsán az oktatás témája kerül az asztalra, a legtöbb szó a programozásról, a robotika foglalkozásokról és a technológia áldásos vagy sötét oldaláról esik. Miközben az innovációs ciklus annyira felgyorsult, hogy bátran kijelenthető, nem tudjuk, húsz év múlva hol fogunk tartani, milyen technológiát, eszközöket használnak majd az addigra felnőtt gyerekeink. Arról…
„Ildikó és István szeretettel meghívják 1969. augusztus 3-án tartandó esküvőjükre. „ Gyerekként százszor a kezembe került szüleim egyszerűségében szép, mai szemmel is ízléses esküvői meghívója. Hogy eredetileg hófehér volt-e nem tudom, én már mindig elefántcsontszínnek láttam és roppantul tetszett, ahogyan a fenti szöveg, kinyitva a másik oldalra ráhajtott rövidebb fület kibővül, helyszínnel, időponttal és más…
Egy majdnem tízéves fiú lába már elég nagy. Egy majdnem tízéves fiú már elég önálló. Egy majdnem tízéves fiú már úgy bánt meg, hogy biztosan fájjon. Egy majdnem tízéves nagyfiúból sokszor még előbújik az igazi kisfiú. Veszekszünk. Csúnyán, kiabálva. Ugyanazon, amin már olyan sokszor. „Megint nem hagysz telefonálni! Képtelenség, hogy amint felhív egy barátnőm, te…
Pár napja olvastam Bea Johnson,(itt írtam róla) a hulladékmentes háztartás mozgalom egyik legismertebb alakjának Instagram oldalán egy bejegyzést. Arról szólt, hogy jó ideje csodálkozva figyeli, hogyan terjed egyre jobban a házilag készítés divatja, amikor fogkrémtől kezdve a mosogatószerig mindent maguk állítanak elő a különböző bloggerek és a követőik. Ennek kapcsán bennem is megfogalmazódott néhány gondolat,…
Akarod. Vagy ülve hallgatod, ahogyan napra nap feletted dől el az életed. A férjed rángatja szét, a gyerekeid döngő léptekkel szaladnak át rajta, az ember, aki feletted áll a helyen, ahova dolgozni jársz, az, aki pénzt fizet valamiért, amit neki megteszel, veszi semmibe, hogy te is ott állsz a sorban és vársz arra, hogy megkapd,…
