„Ildikó és István szeretettel meghívják 1969. augusztus 3-án tartandó esküvőjükre. „ Gyerekként százszor a kezembe került szüleim egyszerűségében szép, mai szemmel is ízléses esküvői meghívója. Hogy eredetileg hófehér volt-e nem tudom, én már mindig elefántcsontszínnek láttam és roppantul tetszett, ahogyan a fenti szöveg, kinyitva a másik oldalra ráhajtott rövidebb fület kibővül, helyszínnel, időponttal és más fontos tudnivalókkal. Olyan magától értetődő volt számomra a szüleim házasságának ez a kézzelfogható tanúbizonysága, ahogyan a képek is, amik az esküvőjük napján készültek. Mama a saját maga által varrt fehér miniruhában, fátyollal, fehér kesztyűben írja alá éppen az anyakönyvet, egy másikon a papa, akkor még szakáll nélkül, dús fekete, göndör hajjal, végtelen szerelemmel néz friss feleségére, akinek a hasában már ott van a bátyám. Bár ezt még senki sem tudja, hiszen a családi legendárium része az is, hogy testvérem négy kilóval, ötvenkilenc centivel, ám 7 hónapra, koraszülöttként jön a világra…

Állnak jobbról és balról a szülők, két család gyökeresen eltérő háttérrel, szinte mosoly nélkül veszik tudomásul, hogy a két fiatal nem a kedvükre való döntést hozta meg ezen a napon. Csak nagynéném Jutka és német barátja, Péter lógnak ki a rokonok közül, ők is azért, mert éppolyan szerelmesek, mint a szüleim. Péter épp az esküvő előtt a piszoárnál bátorkodik megkérni Jenő nagyapámtól Jutka kezét és még ők sem sejtik, hogy egyszer megszületik szép és okos unokatestvérem, Katharina. De most még ott állnak a szüleim és titokban velük a bátyám, Balázs és egyelőre számukra is merő rejtelem mi vár rájuk a következő negyven évben. Hogy Balázs a világ legtündéribb, göndör hajú kisfiúja lesz, igazi jó gyerek, aki sosem követelőzik. Nem sejtik, hogy a rákoscsabai albérlet nitrites kútvízétől mérgezést kap a kisbaba és fiatal apám az erkélyről is képes lelökni az orvost, aki nem hajlandó kimenni az ájult csecsemőhöz. Hogy aztán Rákoscsabáról a nagytétényi Tenkes utca kettőbe vezet majd az útjuk és hamarosan egy lányuk is születik, nagynénje után Judit, akiről már a kórházban születésekor azt mondja majd a szülész, „Asszonyom, magának született egy erőszakos lánya”.

Fogalmuk sincs róla, milyen boldog éveket élnek majd a gyerekeik ezen a lakótelepen, nyaranta mezítláb rohangálva a ház előtti meleg betonon, míg az anyák a lépcsőn ülve fejtik a borsót a leveshez.

Nem látják még, hogy ők ketten mindig többre törnek majd, hogy a motor a papa lesz, amit a mama szíve hajt.

A ráday utcai hatalmas lakás biztos, hogy felülmúlja a legmerészebb álmaikat, a leendő második kerületi kertes ház pedig hogyan is juthatna eszükbe, amikor ebben a pillanatban a ruháikon kívül semmi másuk nincs. Fogalmuk sincs arról sem, hogy a hangos veszekedések és a mindig közös családi vacsorák minden lakásba követik őket, hogy a hibákat, amiket elkövetnek, a gyerekeik majd miként dolgozzák fel. Ildikó és István húszévesen és szerelmesen mit sem sejt arról, hogy milyen lesz, ha a még meg sem született gyerekeik elköltöznek tőlük, nem tudhatják, hogy találkozásuk további új családokat szül majd és három gyönyörű unokát, Sárát, Esztert és Milánt. Azt sem látják előre, hogy eljön majd a nap, amikor édesapám fáradhatatlan kutatásának eredményeként, egy évtizedeken át begyűrődött szamárfül alatt rátalálnak a vészkorszakban megölt nagyapám nevére és halálának helyére.

A miniruhás Ildikó bizonyára repes az örömtől, amikor az anyakönyvvezető szavait ismételve fogadalmat tesz, hogy jó és rossz időkben is kitart István mellett és egyáltalán nem jut eszébe, hogy lehetnek, lesznek majd rossz idők. A szüleim nem tudják, hogy egy napon megváltozik majd mindkettejük élete és utoljára negyvenedszer fordulhat újabbat egy együtt töltött év. Hogy a mama – szív, a motor nélkül – egyedül marad.Hogyan is indulhatna neki ezeknek az éveknek abban a hatodik kerületi házasságkötő teremben úgy, hogy a gondosan eltett csontszínű meghívó és a fekete fehér képek mellé egyszer kerül majd egy halványpiros mappa, ami akkor keveredik csupán a kezébe, amikor már rég egyedül rendezgeti az életet kísérő papírokat? Hogy a halványpiros mappán, egy gondosan felragasztott, hófehér etiketten ott áll majd István szálkás, jellegzetes betűivel az örökre álomnak megmaradó felirat: „Szép, nyugdíjas évek.”

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s