Még javában dolgoztam az egyik legnagyobb hazai multi kötelékében – micsoda röhejes megfogalmazás, nevetnem kell, mégsem javítom – amikor már pontosan tudtam, hogy amint gyerekem lesz, soha többé nem leszek hajlandó egy ilyesfajta kötöttségre. Összeszorult a gyomrom, ha arra gondoltam, hogy meglett fejjel el kell majd kéredzkednem, ha indulnék az óvodába és szoronghatok, mit szól majd a főnök, ha egy este köhögni kezd a gyerekem és belázasodik, én pedig nem tudok megjelenni a munkahelyen. Még azelőtt, hogy valósággá vált volna, hogy az a gyerek meg is fog születni, tényleg befejeztem és elképzelni sem tudtam, hogy valaha újból egy irodaház falanszterjébe vezessen reggelente az utam.

Így aztán ma elmondhatom magamról, hogy 13 évnyi tapasztalatom gyűlt össze szabadúszóként, a 12 évnyi alkalmazotti létet követően. Mindezen tudás birtokában mérvadó lehet az összehasonlításom és elegendő ismeret birtokában vagyok mindkét életformát illetően ahhoz, hogy tanulságokat fogalmazzak meg. Ettől még a megállapításaim rengeteg szubjektív elemet tartalmaznak és leginkább azok számára szolgálhatnak hasznos információul, akik hozzám hasonlóan elsődlegesnek tekintik a szabadságot munkavégzésüket illetően. Szabadúszás szabályaim számomra jól működőek és beváltak, az évek során sokat változtak és folyamatosan alakulóban vannak, éppen aktuális igényeimhez igazodva.

  • Ezzel meg is fogalmaztam az egyik legfontosabb szabályomat, a változás folyamatos, így az alkalmazkodás elengedhetetlen. Ám, ami megkülönbözteti az alkalmazotti lét alkalmazkodásától és a változásoktól, melyek egy munkahelyen is folyamatosak, az, hogy a változásokat szinte mindig én generálom, ha pedig külső tényező okozza ezeket, akkor pontosan kialakult rutinom van ennek kezelésére. A leggyakoribb példák a változásra, egy-egy munka megszűnése vagy egy olyan helyzet, amikor olyan változás áll be a munka kapcsán, ami lehetetlenné teszi számomra, hogy folytassam azt. Ezekre a bevált válaszom, hogy mindig úgy alakítom a lehetőségeimet, hogy soha ne egyetlen munkától függjek vagy/és legyenek megfelelő anyagai tartalékaim. Így, ha vállalhatatlanná válik egy munka számomra bármilyen oknál fogva, egyszerűen a távozás hímes mezejére lépek. Mindemellett olyan megállapodásokat kötök, amelyek kiszámíthatók, hosszú távúak és biztos lábakon állnak. A másik különbség, hogy az alkalmazkodás egészen más jellegű, ha nem mások napi ostobaságaihoz kell alkalmazkodni, hanem a saját személyiségem fejlődése és a tudatosságom határozzák meg, mihez és milyen mértékben kell vagy akarok idomulni.
  • Az én szabadságvágyam különösen nagy, így bizonyos szempontból még a szabadúszásnak is szigorú kereteket szabok. Ellentmondásnak tűnik, hogy nagy a szabadságvágyam mégis a szigorú keretek emlegetem, pedig ez is egy a szabályaim vagy inkább megállapításaim közül, a szabadság a legnagyobb kötöttség. Ám önként vállalt és saját szabályaim által határolt kötöttség. Az én esetemben az irányítja a kereteket, hogy mit akarok elérni. Erről, nevesül a pontos céljaimról, a cikkhez kapcsolódó podcastban beszélek bővebben. Visszatérve a keretekhez, az egyik legfontosabb, hogy csakis annyi munkát vállalok, amennyi az én ritmusomnak megfelel és elvégezhető az elvárható minőségben, határidőre. Sok évnyi tapasztalat előzte meg a felismerést és a megvalósítást, hogy a sok, különféle megbízás és nem egyfajta típusú feladat túl nagy stresszt ró az emberre és egyáltalán nem kárpótol az esetleges többletjövedelem. Mely nem is feltétlenül jár együtt ezzel a fokozott tempóval, hiszen egy-két nagyobb, többet fizető ügyfél kevesebb időt és energiát emészt fel, mint a dirib-darab megbízások, amiért ugyanúgy felelős vagy és joggal várják el, hogy ezeket is jól teljesítsd.
  • Hiába haladnak látszólag nálamnál sokkal gyorsabban azok, akiket menetelőknek hívok magamban, igyekszem nem figyelni a szélső – vagy ha úgy tetszik, belső -sávokat. Évekkel ezelőtt egy este, amikor éppen azon sajnálkoztam az ágyban a férjemnek, hogy mások, akik mindenféle – szerintem – hitvány tartalommal hozakodnak elő, milyen magasságokban vannak, én meg lapulok a bokor mögött, rám nézett és azt mondta: „Az ő sikergörbéjük meredek és rövid, a tied, szelíden emelkedő, hosszan elnyúló. Higgy nekem!” S mivel tudom, hogy a férjem bizonyos fokú elfogultságtól eltekintve kifejezetten kritikus velem szemben, és azt is, hogy három diplomával rendelkező mérnök és közgazdász, kiemelkedő szaktekintély, akinek a tanácsaiért magas beosztású emberek fizetnek, így hiszek neki.
  • Fontos szabály a hétköznapi időbeosztás, rutin szabálya, melynek a fegyelmezettséghez van a leginkább köze. A szabadúszó karikatúraszerű képe egy szétszórt, pizsamás nő vagy férfi, aki penetráns rendetlenség közepette, kócos fejjel kuksol a kanapén, alibinek a kezében egy laptop, míg egy sorozat fut a televízióban és a falon lévő óra délután hármat mutat. Mi sem áll távolabb az én valóságomtól, melyre tényleg büszke vagyok, mert évek munkája áll abban, ahogyan kialakítottam a jelenlegi, rendszerezett életem. Nem vagyok e téren elnéző magammal, – és másokkal sem – mert nagyra tartom a fegyelmezettséget és sokat dolgoztam érte, hogy elérjem. A szabadúszó hétköznapi rutin egy külön írást érdemel, a következő hetekben olvasható lesz ez a cikk is.
  • Olyan dolgokat is munkának tartok, melyekért nem kapok pénzt senkitől, s mivel szabadúszó vagyok, senki sem szól bele, hány órakor intézem ezeket. Mivel a családunkban én vásárolok be és készítem az ételeket, mindezt egy körültekintést és viszonylag sok időt igénylő feladatnak vagy ha úgy tetszik munkának tekintem. Ugyanígy a fiammal kapcsolatos teendőket is, melyeknek java részét szintén én látom el. Az ezekre a feladatokra szánt idő, munkaidő, ennek fényében tervezem a napomat, azaz nem napnyugta után, kizsigerelve, hanem lehetőleg délután három és hat között intézem ezeket a dolgokat. Ha megfordulna olvasás közben bárki fejében, hogy „könnyű nekem”, akkor ismét ajánlom a podcastot, melyben megosztom, hogyan jutottam el idáig és azt is, hány órakor kezdek reggelente dolgozni. Amiért tényleg könnyű, egyébiránt, hogy a férjem is úgy tekint ezekre a dolgokra, mint megbecsülést érdemlő munkára és ő is elvégzi a maga feladatait a családot illetően. A férjemre szert tenni különben szintén nem volt könnyebb, mint másnak jó férjet találni!

Szeretném leszögezni, hogy idén 47 éves leszek, 25 éve dolgozom és a szabadúszás 13 éve alatt kialakult életstílusom sokévnyi kudarc, nehézség, próbálkozás és – sokáig e tényezőt magam sem realizáltam – kitartás eredménye.

Senki ne tekintse hát a fentieket „insztant élesztőnek”, melytől azonmód csodálatos szabadúszó karrierje válik. Mert ahogyan már írtam is, a szabadságnál nem létezhet nagyobb kötöttség. Olyan fajta, amit magadnak diktálsz, amiben egyetlen embernek, saját magadnak, kizárólag őszintén felelhetsz.

A témában készített podcastot itt hallgathatod meg!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s