Nincs összefirkálva a karom meg a lábam nevekkel, meg szeretlekkel meg kétezernyolchatodikhóhuszoneggyel.

Nem kell tinta a testemre, emlékszem, minden dátumra és a nevekre. Arra is, hogy szeretjük egymást, örökre. Hangjegy, szívecske se’ kell csak azért, mert miért ne.

Kivárom, mi legyen.

Mások szerint nem így kéne, mégis megteszem.

Nekem sem tetszik, hogy ezt meg azt és őt meg őt meg őt  vagy  magamat sem szeretem,

De mit csináljak, ha menőség mégis az, hogy ezt magamnak engedem?

Nehéz a menőség, aznap, amikor magadban éppen egy kicsit sem hiszel, kár, hogy csak ma

van az, mikor nem számít semmi sem. Sietve ráírom tollal a karomra

Menő vagy. Negyvenhat éves korodra, akkor is, ha most csak erre az egy napra.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s