Remélhetőleg nem indul plágium miatti per ellenem, hisz ezt a címet nem én írtam, egyszer valaki más már kitalálta. Mégis bátorkodom használni, hisz közöm van hozzá. Mikor a heti írásomat terveztem, ki tudja mi okból felrémlett ez a régi történet és nem tudtam ellenállni, meg akartam írni. Magamat elemezve rá kellett jöjjek, úgy látszik ez az elégtételek ideje, legfeljebb azon csodálkozom el, milyen bőséges a muníció. Nem tervezek sértett maradni – ahogyan egykor apám magát definiálta– az írással észrevettem, a sértések egyszeriben érvényüket vesztik. Bár emléknek megmaradnak.

Mi mással, mint a címben szereplő esküvővel kezdődik ez a történet, történetesen testvérem esküvőjével. A szűk család – ahogyan mondani szokás – az esküvői ebédet az egykori Tintoretto nevet viselő kisvendéglőben ülte, az aprócska helyen négy-öt asztal kapott csupán helyet, egyik oldalán mi, az esküvői társaság, szülők, testvérek, unokatestvérek, nagynénik, nagybácsik és az ifjú pár. Már az ebéd vége felé jártunk, amikor a vendéglőbe két férfi lépett. Nagydarab, húsos ajkú, nagyszemű az egyik, vékonyabb, alacsonyabb, sötéthajú a másik. Velünk átellenben foglaltak helyet. Míg ők az étlapot tanulmányozták, családunkat pályát tévesztett nagybátyám legújabb stand up számával szórakoztatta. Hangosan nevettünk, az esküvőkkel járó feszültség ezen a ponton hullott le végleg mindenkiről. A két ipse szúrós pillantásokkal minket méregetve, végül a maga ebédjét megrendelte. Hamarosan jókedvűen távozott a friss házaspár, a hozzájuk tartozó családdal.

Következő hét péntekjén a munkahelyemen, a friss Népszabadságot a sajtófigyelés álcájában lapozgatva, kedvenc rovatomat, a Wittman fiúkat – minden héten egy-egy éttermet mutattak be, viccesen, őszintén és nagyon találóan – vizsgáltam meg először, persze, hogy nem a munkához kapcsolódó hivatkozásokat keresve.  Elégedetten merültem a cikkbe, a reggeli túrósbatyumat a munkaidő rovására eszegetve, amikor, amint a filmeken, a számban a falat, a kezemben a túrósbatyu percekre mozdulatlan maradt. „Csúnyáék esküvője”, ez volt a heti étteremkritika címe és a címet követően minden kétséget kizáróan a Tintoretto-ban tett előző heti látogatásukat írták le szóról szóra, benne kiemelve a családot, a családunkat, akik velük átellenben ünnepelték magukat. Ahogyan ők neveztek minket, Csúnyáékat. Akik tiszteletlen módon, az ő ebédjüket, a hangoskodásukkal és csúnyaságukkal megzavarta. Letaglózva, felháborodva meséltem el az esetet a szüleimnek, akikhez éppen ezekben a percekben dobta be a postás az aznapi Népszabadságot.

Igyekeztünk feledni az esetet, teltek múltak a hetek. Egy napon a postás, szüleimnek levelet kézbesített. Feladó, cím ugyan nem szerepelt, ellenben, a borítékon gonddal, ceruzával rajzolt Dávid-csillag, sárgára kiszínezve. A borítékban kis cetli, melyen csupán két szó az üzenet: „Büdös zsidók”, mellékletnek pedig a csodálatos műremek, a “Csúnyáék esküvője”, ollóval kivágva.

Akkoriban a legnagyobb hazai filmforgalmazó vállalat PR üdvöskéjeként dolgoztam és kedves kolléganőmmel, Alexandrával a csütörtök délelőttöket sajtóvetítéseken töltöttük, s míg pörgött a film, – amit mi már addigra lehet, hogy többször is láttunk – a szomszédos kávézóban múlattuk az időt vagy ha úgy jobban tetszik, dolgoztunk. Mire elérkezett a délelőtt és vele az újságírók hada, mi Alexával már túl voltunk egy kora reggeli szigetkörön és fitten, gonddal felöltözködve és huszonévünk fiatalságával vártuk a potyázó vagy éppen érdemes firkászokat. Ez a délelőtt is hasonlóan telt, mint a többi, mi ketten, elindítva rendben a filmet és elrendezve az adminisztrációt, beültünk jól megérdemelt kávénkra. Rajtunk kívül csupán két férfi időzött a helyen, akik szemmel láthatón összeszokott párt alkottak, akik egy távolabbi, ám szemközti asztalnál foglaltak helyet.

Sajnálatos módon a nevekkel gyakran meggyűlik a bajom, nem úgy az arcokkal, elég valakit egyszer kicsit jobban megfigyelnem és húsz évvel később, a mozgólépcsőn szembejőve is felismerem. Így azonnal felmértem, hogy kik ezek a férfiak. Teltek a percek, s az egyikük, a nagyobb darab, robosztus külsejű, markáns arcú leplezetlen kíváncsisággal kezdett el bámulni. Na, nem azért, mert felismert volna! Egy nő pontosan tudja, ha egy férfi nőnek látja. Pár perc alatt összeállt a terv a fejemben. Hagytam, hogy bámuljon, egy kicsit, még rá is raktam. Elég két másodperccel elnyújtani egy véletlen pillantást, hogy a másik tudja, nem volt véletlen. Közben Alexandrának gyorsan felvázoltam a helyzetet és mire befejeztem horogra is akadt a nagydarab. Hosszan, mélyen nézett a szemembe, míg a számlát rendezte. Megvártam, míg távolodni kezd és mikor már majdnem befejeződött a jelenet, utánuk indultam. Kicsit azért zavart, hogy sietősen kell a nyomukba erednem, de tudtam, hogy cserébe pár perc múlva édes lesz az elégtétel.

Mögéjük értem és a nagyobb darab vállát megkocogtattam. Meglepődve pillantott hátra, itt a nő, akit bámult és olyan jól sikerült, hogy az rohan utána.

-“Tudják maguk, ki vagyok?” – kérdeztem. Értetlenül bámult rám a két böszme. – “A Csúnya család lánya, a csúnya lány vagyok.” – kacsintottam rájuk.

Válaszként továbbra is tanácstalan pillantások. Aztán egyszer csak valahonnan távolról, mintha derengeni kezdene nekik valami. Elmeséltem, mi voltunk a társaság a vendéglőben, hogy az étterem, a rossz kritikáért cserébe névtelen gyűlölködő levelet küldött apámnak, aki a foglalást intézte. Egyből tudták, hogy nagy hibát vétettek. Zavartan, egyik lábukról a másikra álldogáltak, a nagydarab, a kisebbik hátán apám címét a kávézó blokkjára gyorsan lejegyezte.

A bocsánatkérő levelet ugyanaz a postás, aki a sárga csillagosat hozta, néhány nappal később apámék leveles ládájába dobta. A Wittman fiúk rovatát, a Csúnyáék esküvőjével sokáig online is bárki olvashatta, aztán a történelem vagy inkább a politika váratlanul az egészet elsodorta.

Mikor apám meghalt, egy fiókban a két levelet, a csillagosat és a bocsánatkérőt is megtaláltam, gondosan egymás mellé rakva, egy nagyobb borítékba archiválva. A Wittmann fiúk kilétét sok olvasó csak találgatta, én megismerhettem őket és ma már nem bánom, hogy személyesen.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s