– Figyelj mondjuk azt, hogy nem megyünk, mert fáj a fejed!

– Miért az én fejem? Mondjuk azt, hogy a te fejed fáj és azért nem megyünk.

– Az nem jó, múltkor is nekem fájt a fejem.

– Na, ez az, eleve hülyeség a fejfájás, máskor is ezt mondtuk, nem fájhat ennyit a fejünk!

– Mi lenne, ha nem hazudnánk és azt mondanánk, hogy azért nem megyünk, mert anyád nincs jól és hozzá kell beugranunk, utána meg már késő lesz?

– Ne csináld már, hát ez mi, ha nem hazugság? Nem is kell anyámhoz beugranunk.

– Jó, de nincs valami jól és így igaz is lenne a dolog, legfeljebb végül nem ugrunk be hozzá.

– Hát, ne haragudj, én ezt nem mondom, ez nem jó, megint az van, hogy az én anyám van rosszul, meg az én fejem fáj. Van egy jobb ötletem! Mondjuk azt, hogy … ááá, az nem jó.

– Mi az? Mondd már!

– Semmi, csak arra gondoltam, hogy ne betegségre meg rosszullétre hivatkozzunk, hanem pont az ellenkezőjére, hogy kiderült, hogy megvan az új munka és a főnököd meghívott ünnepelni és nem lehet nemet mondani.

– Persze, és megkérdezik, hova megyünk enni és közben összefutnak a főnököddel a boltban, míg a vacsorára vásárolnak, találkoztak már, felismerik.

– Na, pont ezért mondtam, hogy az nem jó. De…

– Látom, hogy mi jár a fejedben! Nem! Múltkor, mikor azt mondtuk, hogy a gyerek beteg lett, másnap délben érte kellett mennem az iskolába, mert tényleg beteg lett.

– Nyilván van ebben tapasztalatod, te voltál, aki az iskolában azt mondta, hogy azért nem ment be aznap, mert meghalt az egyébként Szepezdfürdőn nyaraló nagyanyja….

– Mikor először meséltem, még tetszett, azóta meg ezzel égetsz mindenhol.

– Az van, hogy amikor megoldást kell egy problémára találni, fogod és elkanyarodsz és kiderül mindjárt, hogy erről a ma estiről is én tehetek.

– ….

– Most mit nézel, meg hallgatsz, meg csóválod itt a fejed?

– Csak azt csóválom, hogy a múltkor is te voltál, aki úgy jött el tőlük, hogy heréljenek ki, ha még egyszer elígérkezel ezekhez.

– Ezekhez? Azért nem kéne őket így emlegetned! Olyan sértő tudsz lenni! Nincs ma kedvem ehhez, neked sincsen. A gyávaság, az tenyészik mindenütt, te is inkább kitalálsz mindent, ahelyett, hogy egyenes lennél és megmondanád, mi a helyzet. Tudod mit tesz egy felnőtt, normális ember? Ezt! Fogom a telefont és hívom őket. Nézd meg, tárcsázok is, ez olyan nehéz? Hát leél az ember egy fél életet és nem képes lemondani egy vacsorameghívást hazugság nélkül, egyenesen, őszintén?

– Mit dumálsz annyit? Kicseng közben?

– Kicseng, kicseng, dehogy cseng ki! Pofáznak, foglalt. Még egyszer megpróbálom. Nézd meg, hát megállás nélkül tiii, tiii, tiii. Hívjanak ők vissza, úgy illik, én próbáltam, láttad!

x x x

– Nem tudom, mit csináljunk, hogy mondjuk ezt le?

– Mondtam neked, hogy tegnap kellett volna szólni nekik, egyszerűen az igazat mondani és kész. Fáradtak vagyunk, most nincs kedvünk. Te meg halogatod, aztán ez a vége. Eleve hónap végén jut eszedbe áthívni valakit, egy vagyon lesz, nem vehetünk hatszáz forintos bort meg sörperecet. Előbb meghívod őket, felvázolod nekik, hogy milyen menüt találtál ki és milyen új társast vettünk, nincsenek a gyerekek, milyen klassz este lesz, azután másnap kapsz észbe. És engem is hazugságba sodorsz. Engem, aki mindig, mindenkivel őszinte vagyok.

– Kár, hogy csak velem nem…

– Mielőtt elkezdenénk ezt, szerintem koncentráljunk arra, hogyan mondjuk le ezeket!

– Persze, koncentráljunk erre! Csak ne gyere az őszinteséggel! Úgyhogy gyorsan találj ki valamit, mit hazudjunk nekik! Készülnek a vacsorára, bébiszittert szerveznek, felöltöznek, én agyvérzést kapnék, ha az ajtóban állnék már, amikor bejelentik, hogy sztornó az este.

– Ne haragudj, nekem ebből elegem van! Lassan meg is fájdult a fejem. Engem már nem érdekel, fogd rám, a migrénemre, bánom is én! Úgyis mindig én vagyok a gyenge láncszem, miattam nem megyünk biciklitúrára, én vagyok, akiről előadod, hogy utálok kirándulni, jó, hogy nem miattam alakult ki az 1973-as olajválság.

– Nagyon vicces vagy, ezekkel az avitt poénjaiddal.

– Az a nyilvánvaló helyzet, hogy ezeket is azért hívtad át, mert velem nem akarsz eltölteni egy estét kettesben. Annyira nem, hogy inkább áthívod őket, vacsorát főzöl, aztán rájössz, hogy a két rossz közül még mindig én vagyok a kevésbé rossz.  Most mit hallgatsz?

– Nem hallottad? Csörgött egyet a mobilod!

– Tényleg! Ők voltak, nézd! Hívd vissza őket!

– Már miért én hívnám? Téged hívtak!

–  No, elég! Két felnőtt ember és képtelenek egy vacsorameghívást lemondani. Nem is hiszem el, hogy vagy képes egy részleget, harminc embert vezetni, valaki, aki nem tud nemet mondani, udvariasan, nyíltan egy estét lemondani. Nézd meg, így kell, megnyomom a visszahívást, tessék!

– Mi van már? Hányat csengeted még? Nem veszik fel?

– Eszméletlen, hát ezek mennyit pofáznak! Egyfolytában foglalt. Látod, ilyenkor van az, hogy úgy illik, hogy visszahívnak!

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s