„Megtiszteltetés, hogy a @lófaszaseggembe nagykövete lehetek.” Büszkeség! Erre jövök én, a balítélet. Pedig meg kéne értenem, hogy ebből van a pezsgő és a havi albérlet. Nyilván savanyú a szőlő, meg könnyű neki. Lenne a helyemben és különben is, irigy és kész, nem is kell rá odafigyelni. Róla szól ez, foglalkozna magával.

A hétfői, tizenegyórás marketing míting keretében a PR csajok a kontent menedzser csajokkal ülnek, ma a műcsöcsű Nikoletta elnököl, a főnök ma házon kívül pöcsöl. Megkérdezi Szandrát és Vivit, mi a helyzet influenszer fronton, mert kéne küldeni a madridi központnak, hogy kire esett a választás márkanagykövet ügyben és már egy hét késésben vannak. A kistárgyalóban, aminek valamiért Pulitzer a neve, Lilien és Vanda egymás szavába vágva elkezdik mondani, hogy végre sikerült elérni a színésznő Barna- Regéczi Szandrát meg még másik két háromnevű, – de szigorúan kötőjellel – nagykövet jelöltet és az írónőt, Szeép Andranellát is. Ez utóbbi nagyon örül, benne lenne, csak a szerződéssel kell még egy kicsit szarakodni, mert mindenfélét akar az a hülye. A műcsöcsű főnökhelyettes Nikoletta, nézeget, rakosgatja a tárgyaló asztalán a színes nyomtatóval magasfényű papírra kinyomtatott nagykövet jelöltek képeit. Tologatja, közben a saját kezében gyönyörködik, magában eldönti, hogy jó választás volt pénteken a kékszínű körömlakk, hogyan nézne ki a lenőtt este, mikor Tomi nagy farka lesz az autós randin a kezében. “Nah, vissza a tárgyra!”- rendre inti magát, “Nézzük, ki a picsa is legyen, határozni kéne.”. Hirtelen döntést hoz, a kék körmökkel az egyik középső képre bök. „Andranella lesz, szedjétek össze a számokat, mindent, tudod te, Vanda, Lilien, te meg a többieket értesítsd, küldj nekik ajándékcsomagot, de nem kell a nagy, elég lesz a kicsi is!”

Hétfő délelőtt, a míting után Lilien és Vanda egészen ebédig güzül, másol, nyomtat, jelentést egyik mappából a másikba pakolgat, telefonál, jelent, nem érnek rá, nagyon nem. Délután Nikoletta mocorog a műbőr széken, nem kellett volna a menzán a három fogás, most már mindegy, fel van fúvódva. Magára haragszik, hogy telezabálta magát, mikor Tamás a dagadék nőket utálja, úgyhogy fogja és gyorsan megharagszik Vandára, mert Andranella mutatóit a számokkal a könyvkiadótól nem kérte le, nagy a sietség, neki kell ezt is, pffff. Végre valahára délután lesz, egy dolgos nap a vége felé közeleg, kiküldik a madridi központnak Szeép Andranella, a Cannes-ban Oscar díjat nyert világszerte híres magyar írónő Instájának linkjét, pár okos tekintetű portréfotót, meg három könyvborítót, pár számot elérésről és egyéb szarokról és néhány igazoló jó szót, hogy mennyire lojális Andranella olvasótábora, mennyire sokoldalú nő, mutatós, témaérzékeny, olvasói isszák minden szavát. Nikoletta is olvassa, de nem issza, csak az első húsz oldalig jutott sajnos, a legutóbb is. „Faszom érti ezt a hadoválást, amúgy is utálok olvasni, jól nézett ki azért a könyv az éjjeliszekrényén az Insta képen, meg a vázában a peónia, azért mondjuk kár volt, tizenegyezer egy fos csokorért”- gondolja. Váratlanul hamar érkezik a válasz Madridból, “jó lesz Andranella, bár a tökömet sem érdekli a magyar piac és ez a hatszázadik, vigyorgó pina”, ezt meg a madridi Marie-Luz gondolja.

Pisilés közben az irodai mosdóban a csöcsös Nikoletta eldönti, hogy Andranellát ő hívja fel, az autóból, útban Tomi felé, a jó hírt ő akarja megosztani. Nem éri el, hiába csörgeti. Jó, hát, akkor majd holnap közli. És már meg is érkezett, Tomi autója ott áll, meg ő maga is a napszemüvegében, bassza meg, de jól néz ki. Leparkol, feszít a menzai székelykáposztától a hasa, de elegánsan kászálódik. Elindul az autó, Tomi és Nikoletta, a műcsöcsök, az esti remények, melyek éppen beváltásra kerülnek, mikor csörög Nikoletta telefonja. Türelmetlen a hívó, háromszor is újra csörgeti. Nem lehet már nem felvenni, Nikoletta fél kezében Tomi farka, a másikkal a táskában a telefont kitapogatja. Tomi mérges, de végighallgatja, hogy a madridi központ Andranellát választotta. Övé a megtiszteltetés.

A vonal másik végén a Magyarországon világhírű Szeép Andranella éppen azon tűnődött, mit vegyen fel az író-olvasó találkozóra, a rangos irodalmi fesztiválra. Szárnyakat kap, az irodalmi fesztiválon azokkal is kedves, akiket ki nem állhat, megállás nélkül mosolyog, flörtöl, egy ötvenes rajongó természetű nőnek a dekoltázsát dedikálja. Késő este van, mire kivergődik a taxiból, otthon még a másnapi cikk és egy másik írónő könyvének előszava várja. Írni kezd, csak úgy folynak a szavak, megy ez, mint az ágybavizelés, elégedetten dől hátra. Nemhiába, nah. Már az ágyban fekszik, hasra fordul, úgy szeret aludni, mikor szöget üt valami a fejében. A nagykövetség. Meg amit írt. „Hogy baszódna meg, át kell írnom!”

Keddre virradóra, Szeép Andranella már alig várja, hogy kilenc óra tíz perckor, amikor olvasói világszerte az első lattéjukat lefotózzák, a nagy hírt velük megossza. „Egy ideje titokban készültünk valamire, most már megoszthatom veletek! Az a megtiszteltetés ért, hogy mostantól a @lófaszaseggembe nagykövete lehetek.”

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s