Néha muszáj, hogy felemeld a fejed, hogy megnézd, most merre jársz, hova kalauzoltad magadat. Ha nem egyhelyben állsz, ha nem vársz, egyszer csak rájössz, hogy akkora a változás, hogy a menetszélben elfogyott rólad a ruhád, nem véd, ami rég.

 Mozgásban lenni muszáj, a félelemmel indul, egy kis, félénk, toporgó mozdulat az egész, csak egyetlen kicsi rezdülés. Aztán visszatartod a lélegzeted, végre lendületet veszel. Szalad veled kézen fogva az életed. Majd egyszer csak megérkezel és a lendülettel hátrahagyott félelem beelőzött, a sarkon vár. Akkor tudod, hogy most újra ez jön. Tudom, most újra ez jön. Félek.

Alapélményem ez, annyira, hogy megszerettem. Minden a félelemmel indul, azzal végződik, így most, hogy újra félek, tudatosult bennem, hogy már nem ott vagyok, ahol hónapokkal ezelőtt a félelmet hátrahagytam.

„Judit, ragyogsz!”, „Judit, látszik, hogy a helyeden vagy!” vagy csak egyszerűen, „Szép vagy!”. Az elmúlt hónapokban sokszor hallottam ezeket a szavakat ismerős és ismeretlen emberektől, hálával, hogy látnak, hogy értik, szeretik, amit csinálok. Most, hogy itt állok megint úgy, hogy félek, jól esik megosztani, mi áll mögöttem, előttem.

Minden megérkezés után kínszenvedés az elindulás, sokszor hónapokig nem történik semmi. Nehezen emésztem meg a tétlenkedésemet, akkor is, ha már régóta tudatosítom magamban – ehhez nekem segítség kellett és évek rutinja – hogy ilyenkor is munka folyik és az, ami az agyamban zajlik, néha a nehezebb része, mint a cselekvés szintje. Fárasztó, napi csata ez, magamat meggyőzni, hogy amit érzek, aminek eljött az ideje, amit meg kell tenni, tényleg az lesz a helyes, hogy jól csinálom, hogy bele kell vágni. Állok a húspult előtt, néz rám a hentes és miközben eldöntöm, hogy a csirkemellből vajon ötven deka elég lesz-e, párhuzamosan a fejemben egy másik, sokkal szemtelenebb hentes sürget, hogy döntsem el végre, az, amit akarok, a következőkre elég vagy túl sok lesz-e.

Az írásból élni, megtanulható és hálás vagyok azért, még ha magamnak is köszönhetem, hogy van rá lehetőségem. Magamon kívül azoknak is, akik bíznak bennem és a munkámnak azt a részét is szerethetem, amivel a pénzt keresem. Összehangolni azt, ami munka és azt, ami hivatás, szerelem, nem mindig ujjgyakorlat és néha a családom türelmét is próbára teszi.

Ha már a szerelem, leírni egészen érzéseket, történeteket, úgy, hogy nem akarom megúszni, hogy nem sablonokat veszek elő, hogy kutatom magamban, hol van a mélye, mitől jut el ahhoz is, aki olvas, az, amit érzek, sok örömmel és fájdalommal jár és hogy ez kimerítő, menet közben észre sem veszem. Hétről hétre megélni, akkor is nehéz, ha szeretem, hogy magamat mindenféle mesterkedés, próbafülke nélkül, az áruház összes vásárlójának megmutatom, hogy nem szégyellem azt sem, ha a királynő – én magam vagyok – meztelen.

Én választottam, hogy magányosan töltöm a napjaimat, egyedül ülök egy asztalnál 6-8 órát. Így szeretem, így jó nekem, de egyedül lenni nem mindig könnyű. Nem oldja fel a rosszkedvem senki, nem hív el tíz percre kávézni egy kolléganő vagy egy helyes, unalmas, de jól bókoló középvezető. Magamra vagyok utalva, hogy magamat kiegyensúlyozottra kondicionáljam. Erre használom a zenét és a mozgást. Mivel a korábbi megszokásomat, a futást, ahogyan írom is, túlságosan megszoktam, itt szintén elérkezett az idő a lendületre. Negyvenhatévesen meggyőzni magam, ha mindenféle Jennifereknek – Lopezeknek és Anistonoknak – sikerül, miért ne mehetne egy Juditnak is, jó móka, tényleg élvezem. De a móka maga azért mégis következetes, megalkuvást nem ismerő fegyelem, izomerő, agymunka, hogy nincs többé ebédre egész tábla Milka.

2020 júliusában, fáradtan, elvékonyodva lélekben, testben, sírva: ilyen a munka, magamon, magamban, az életemen dolgozva. Tudom, most mi következik. Megölel, érzem, hogy rám fonódik finoman a karja. Mennyi idő kellett, hogy megtanuljam, ha szabadulni akarok, szorít csak egyre jobban! Ma már ha érzem, hogy újra a félelemmel élek, átkarolom én is, hagyom, hogy kísérjen.

Ha megbízom benne, segít majd, lök rajtam egyet, lendül a lábam, zuhanok. Észre sem veszem és már nem félek, úton, az utamon vagyok, újra, szárnyalok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s