Sz. E. emlékére

„Elveszett a szív ász!”. Ez állt a kézzel letépett papírfecnin, amit a sárga színű gumival összefogott kártyapaklira, a gumi alá csúsztatott be. Tizenkét éve, egy szerda este.

Ott volt a gyűrű is, a férjétől kapta. Nagyon, nagyon vágyott rá. Nem úgy volt akkor, hogy csak bement és megvette. Meg kellett rendelni, sorban állni a Bizományi Áruház Vállalat 74-es számú kirendeltségén, a Sugár utca- Kelemen Sándor köz kereszteződésében. A férje őt annyira szerette, hogy a gyűrűért sorban állt, egyszer, amikor megrendelte, másodszor akkor is, amikor hívták telefonon, megjött az ékszer, átvehető az üzletben, a kifizetési nyugta ellenében.

Aztán egyik nap, amikor a krumplit, a zöldet pucolta, a konyhapultra rakta. Mire észrevette, hogy nincs meg, már a maradékot is régen a vécébe kaparta. Mindent átforgatott, a fehérneműs fiókot, a kapu alatt a kukásedényeket. A szomszédok is, a házból, egy kivételével mind segítettek. Csak a szemetet seperte a végén a házat rendben tartó Ila, nem volt ott a gyűrűnek semmi nyoma.

De a gyűrű előtt még őt, a férjét is elvesztette. Egy nap – úgy indult, mint bármelyik – a víkendházból este nyolcra sem érkezett haza. A hivatalból ment ki, minden nap, tavasztól őszig, a sofőr vitte, haza már maga jött, a városi közlekedéssel. De aznap és a többi összesen azóta, a 16-os busz őt már nem szállította. A telken, a kisház mögött, a permetezővel a hátán esett össze.

Így nem segíthetett a keresésben akkor sem, amikor annak a puha, csoda, kék velúrbőr kesztyűnek, amit 1978-ban, az első közös párizsi útjukon együtt vettek, veszett nyoma. Persze félpár kesztyűkből volt egy egész kis doboza, elrakta valamennyit gondosan. Kis keze volt, 7-es méret, így a Százszorszép bonbon doboza épp megfelelő választás volt számukra.

Egy másik dobozban voltak a fia bizonyítványai, nem volt híja egy sem. Csak a fia ment el, Pestre. Ő úgy érezte, akkor és amikor megnősült, még egyszer, elvesztette.

Nem lett meg annak a bádogdoboznak sem a teteje, amiben a maga készítette süteményeket a barátnőihez, máskor családi vendégségbe vitte. Bosszantóbb dolgot elképzelni sem lehet, minthogy amit évtizedek óta használsz és megszoktál, egyszer csak nincs ott, hiába keresed.

A földszint kettőbe huszonhétévesen költözött, hatvanhét évet élt ott, november óta, csak idegenek csengetnek, ők nem tudják, hogy ha kicsit tovább várnak, akkor sem nyit ajtót, akit keresnek. Meghalt egy novemberi nap és a dolgok, amik elvesztek, úgy hitte, soha nem kerültek meg.

Május volt, mire a fia a lakásba újra elment, tett, vett. Még egy hónap, mire a tétova rámolásból, szisztéma, szortírozás lett . Előbb a hivatalos dokumentumok, majd a szemüvegek, papucsok, fésűk következtek. Sora annak, ahogyan a halál után folytatódik az élet, egy élet lezárásának kirajzolódó EKG-ja. Ezt muszáj, az fáj, ez szemét, ez soha nem lesz hulladék.

Eljött a nap, amikor az utolsó, biztosan nem kellő dolgokat egy csapat, akinek fizetnek, megfogja és az ismeretlenek közönyével hozza, viszi, szállítja, az ajtófélfának, amire gonddal vigyáztak a porszívóval, ahol a gyereket mérték évre év, nekicsapja. Üres a lakás, nincsen már a holmiknak, embereknek, neki, semmi nyoma. Ácsorog a fia ügyetlenül, sírt már, magában, most nem fog, ezt már elhatározta. A redőnyt azért lehúzza, addig is, míg jönnek a hirdetésre, míg a lakást majd megmutogatja. Kis híján elvágódik, káromkodik haragosan, lehajol, min csúszhatott meg.

A cipője alatt papírdarab, nem is papír, kártyalap. Az elveszett szív ász az.

 

 

Dolgok, amik elvesztek és soha nem kerültek meg” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s