Rátai Dániel feltaláló, informatikus. Tizennégy benyújtott szabadalmát jegyzik. Még nem volt húsz éves, amikor Leonardo elnevezésű találmánya a világon elsőként tette lehetővé, hogy egy teljesen átlagos személyi számítógépet komplett virtuális valóság berendezéssé lehessen átalakítani. 2005-ben találmányával az INTEL ISEF-en a világ legnagyobb tudományos ifjúsági versenyén hat első díjat nyert az arizoniai Phoenix-ben. Magyar indulónak sem előtte, sem azóta nem sikerült ezt elérnie. Többek között átvehette a Gábor Dénes díjat, a Magyar Örökség díjat a Magyar Tudományos Akadémián, az Intelius International Enterpreneuership díjat a New York-i tőzsdén, valamint elnyerte a Tech Award-ot is, ami a Szilícium-völgy egyik legjelentősebb díja, mellyel az emberiség javát leginkább szolgáló technológiák alkotóit jutalmazzák. Jelenleg az ELTE-n egy új programozási paradigma kidolgozásán dolgozik, Lead Consultant az EPAM-nál. 

Vele beszélgettem.

Megnéztem a TED előadásodat, aminek a címe a „Káoszból kozmoszt” és olyan nagy hatással volt rám, hogy muszáj, hogy ezzel kezdjük a beszélgetésünket. A téma egy olyan új programozási paradigma, melynek köszönhetően demokratizálható az információ áramlás. Az előadásra egy évvel ezelőtt került sor és az azóta eltelt időben éppen arra lenne talán a legnagyobb szükségünk, ahhoz, hogy élhető legyen a világ az emberiség számára, amiről te beszélsz, amit te kutatsz. Mi pedig laikusként benned és a kutatókban bízva szeretnénk egy kicsit optimisták lenni. Hogyan érzel a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, annak fényében, hogy amikor tavaly elhangzott az előadásod, tulajdonképpen még a látóhatáron sem volt a COVID?

Ha nagyobb összefüggésében nézzük a jelenlegi helyzetet, akkor a középkorban magának az egyénnek sokkal nagyobb problémái voltak, mint egy ma élő embernek, ugyanakkor, ha össztársadalmi szinten vizsgáljuk ezt, már más a kép. Ha a középkorban egy nemzetnek volt egy problémája, az adott nemzetet érintette, ma pedig minden probléma globális szintű és ráadásul ezekre a problémákra, nincsenek megoldásaink egyelőre. Nézzük például a globális felmelegedést vagy az információs tér problémáit, lásd a Netflixen futó Social Dilemma című filmet, amelyben arról beszélnek, hogy ez a fajta mód, ahogy most működik a világháló, szinte törvényszerűen előbb-utóbb polgárháborús állapotokat idézhet elő globális szinten. Hogy azért némi optimizmusra adjak okot, ezek mellett a gerincroppantóan nagy problémák mellett a másik oldalon viszont ott áll, hogy olyan eszközeink is vannak ezeknek a problémáknak a megoldására, amik a történelemben soha eddig. 

Ma van egy olyan világhálónk, ami gyakorlatilag komplett idegpályaként köti össze az emberiséget és ebben olyan lehetőségek vannak, amit még messze-messze nem aknáztunk ki. Ahogyan most működik a kapcsolattartás, az egymás közötti kommunikáció az interneten, az mindennek nem a végleges formája, hanem csupán egy stáció, olyan, mint például az evolúció során a bogaraknál a dúc idegrendszer, melyből egyszer csak ki kellett alakulnia egy központi idegrendszernek és tovább kellett fejlődni annak a modellnek, ahogyan működik egy idegpálya. Hasonlóan ehhez a neten is nagy paradigmaváltások következnek és kiderül majd, hogy nagyon másfajta módon is tud működni az a globális idegpálya, ami behálózza az emberiséget. Ez pedig hozhat magával megoldásokat olyan problémákra, amikről most még azt hisszük, hogy megoldhatatlanok.

Ezer szálon folynak a technológiai fejlesztések és én igenis látom azt, hogy kulturális-morális értelemben is – bár még természetesen bőven van hova fejlődni – de azért folyamatosan lépkedünk egyről a kettőre. Azért nagyon fontos látni, hogy honnan jöttünk és most hol vagyunk, merre tartunk, hogy ne feltétlenül egy pesszimista világkép éljen bennünk, mert iszonyatosan lélekterhelő tud lenni, hogyha azt érezzük, hogy ebből nincs kiút.

Össze tudod foglalni a kutatásod lényegét, hogy mit is takar a „káoszból kozmosz”?

Az Eli Pariser által megfigyelt és általa elnevezett filter buborék talán már közismert fogalom. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a különböző „ajánló algoritmusok” a közösségi média különböző platformjaiban, több ezer mérési pont alapján vizsgálva a felhasználót összeállítják a találati listánkat, azt, ami megjelenik előttünk. Kattintásra maximalizálnak ezek az algoritmusok, aminek van egy olyan mellékhatása, hogy nagy élvezettel és addiktív módon fogyasztjuk a nekünk kínált tartalmakat. Mivel ezek úgy vannak kiválogatva, hogy a mi mintánkhoz illeszkednek, ezért nem találkozunk, vagy csak minimális számban ellenvéleményekkel vagy ellenkező álláspontokkal. Mindig a kényelmes tartalmak lesznek kiválogatva számunkra, amitől a szélsőségek még szélsőségesebbek lesznek. Mindennek következtében nem is vagyunk tudatában annak, hogy máshogy is működik a világ, hogy máshonnan is lehet nézni a dolgokat, hogy van egy másfajta valóság is. Pariser hívta fel a nagy tech óriások figyelmét arra, hogy hangolják úgy az algoritmusaikat, hogy minden oldalról érkezzenek információk a tartalomfogyasztóhoz, különben az emberiség a szélsőségek irányába halad és szétszakadozik a társadalom. Ezt a munkát el is kezdték a közösségi média cégek, például a twitter, aki próbálja például tagekkel feltűzdelni a twittjeit, annak alapján, hogy mi az igazságtartalma egy-egy bejegyzésnek. Ezt mind manuális, mind algoritmikus úton keresve végzik, de ez felveti annak a kérdését, hogy mi alapján cenzúráznak, egyúttal a hatékonysága is megkérdőjelezhető ennek a munkának. Hiszen a probléma gyökere az, hogy emberi gondolkodást igénylő feladatot próbálunk meg rábízni egy gépre. Egy tartalomról eldönteni, hogy az helyes vagy nem helyes, morálisan megkérdőjelezhető-e vagy sem, ehhez morális világkép kell. Tehát egy algoritmustól várjuk el azt, hogy morális világképe legyen és ez alapján tudjunk szűrni információkat. Ma pedig még nem tartunk ott – talán szerencsére – hogy ténylegesen emberi agyat tudjunk szimulálni. Leegyszerűsítve, azt, hogy rendszerezzük az emberek által létrehozott információt, nem tudjuk másképp megoldani csak úgy, ha mi magunk emberek rendszerezzük. 

Az én alaphipotézisem, hogy mi lenne akkor, hogyha azt mondanánk, hogy behúzzuk a tudatunk egy mélyebb szintjét ebbe a rendszerezési folyamatba, a képi látás, a képi gondolkodás képességét használva. Hiszen ebben mind a mai napig erősebbek vagyunk, mint bármilyen szuperszámítógép. Pont ezzel a képességünkkel döntik el a különböző weboldalak is azt, hogy éppen egy élő hús-vér ember nézi a weboldat vagy egy algoritmus. Ha ezt a hatalmas információ mennyiséget képi módon, képi strukturálással, közös képi alkotással próbálnánk megrajzolni, együtt alkotnánk meg a központi idegrendszerét a világhálónak, akkor nemhogy kereshetővé válna az internet, – mint ahogy most is kereshető a Google által – hanem átláthatóvá is válna az, ami körbevesz minket.  

Egy ilyen rendszernél már nem kerülünk filter buborékba, mert mindannyian ugyanabból a képből indulunk ki, mindannyian ugyanazt látjuk. És bár lehet, hogy valami minket jobban érdekel és valamilyen tudatalatti mechanizmus szerint éppen ennek a globális képnek az egyik része nekünk jobban tetszik, azt nagyítjuk ki, de tudjuk, hogy honnan mentünk oda és tudjuk, hogy mi minden az, amit nem fedeztünk fel. Erről szól ez a projekt, hogy hogyan lehet olyan képi alkotó szabályrendszert létrehozni, amit használva nagyon egyszerűen, de akár több millió vagy milliárd ember is közösen tud egy képet létrehozni. Olyat, ami egyébként linkel saját magára, ahogy az agyban a szinapszisok összekötik az agynak a szerkezetét, de linkel a teljes világhálóra is, egyfajta információs gerincet adva annak.

Hol tartasz jelenleg a megvalósításban?

Ez annyira újfajta megközelítést és megoldásokat igényel, hogy a PhD kutatásom lényege is arról szól, hogy lehet mindezt technológiailag megvalósítani. Már szerencsére tartok ott, hogy ez elképzelésem megvalósítható és az is körvonalazódott, hogyan. De még rengeteg munka van hátra, hogy ez tényleg fel is épüljön.

Nagyon érdekelne az alkotás folyamata. Mi történik, amikor valamilyen felismerésre jutsz, ezen a tudományterületen miként jön az ihlet?

Többféle technikát is szoktam alkalmazni. Egyfelől van az, amikor egyszer csak jön az ötlet és heuréka és hú. Egyébként pont ez a kutatás is egy ilyen bevillanó ötlet volt, teljesen máson gondolkodtam és akkor állt össze a fejemben és jött az, hogy ÚRISTEN!

Emlékszel, hogy mit csináltál éppen?

Emlékszem igen, pont a feleségem szüleinél voltunk. Ültem a kanapén és azon gondolkoztam, hogyan tudok kitalálni és összerakni egy háromdimenziós modellező szoftvert, aztán bekattant, hogy az egyik algoritmussal közösségi képet is lehetne csinálni és gyakorlatilag másodpercek alatt, szinte villámcsapás szerűen állt össze, hogy ez mihez vezethet. Sokkoló élmény volt és onnantól fogva nem hagyott nyugodni, össze is raktam az első prototípust egy hétvége alatt. Megint épp egy családi összejövetel zajlott, jöttek hozzánk és volt ott egy 11-12 éves srác, aki remek tesztalanynak tűnt. Feküdt a szőnyegen, odaadtam neki a laptopot, hogy tessék, akkor próbálgasd és két órán keresztül nem tudtuk leszedni a gépről, mert csak ezt rajzolgatta, próbálgatta. Később még hat különböző prototípust építettem, mire eljutott a dolog odáig, hogy tényleg működik és beindul a képi evolúció, jelenleg pedig már a skálázódáson van a hangsúly. Visszatérve az alkotási folyamatra olyan is előfordul, hogy nincs idő várni az ihletre, amikor muszáj gyorsan ötletet vagy olyan technológiai megoldást produkálni, ami egyszerűen idáig még nem volt. Ilyenkor nekem az a technikám, hogy megpróbálom a fejemből kikapcsolni a dumagépet. Amikor gondolkodunk, akkor általában egy „beszélőgép” megy a fejünkben, ami a gondolatainkat nyelvvé alakítja.  Tudatosan hátra lépek egy kicsit és kikapcsolom ezt a beszélőgépet, próbálom elengedni a gondolataimat, hogy természetes formájában történhessen a gondolkodás. Merthogy minden egyes szó lassítja ezt, illetve be is szűkíti azt a halmazt, amire gondolni tudunk. Van egy pár ezer szavas szókincskészletünk és ennek szavaihoz hozzátapadnak a gondolataink, közben pedig a természetes gondolkodás sokkal szabadabb ennél. Megpróbálom ebbe az irányba irányítani magamat és általában jó dolgok szoktak születni. Aztán ott a klasszikus brainstormingos megoldás, amikor van egy probléma és leírom az első száz megoldást, ami eszembe jut. Gondolkodás nélkül, jó vagy nem jó, tök mindegy. Ha pedig valamit írni kell és nincs ötletem, apu megoldását szoktam alkalmazni, miszerint, nem baj, ha rossz, amit írok, de kezdjem el írni. Így beindul az alkotás folyamata.

Pár éve a LifeInTech blogra készült egy interjú, amiben sokat beszélgettünk a kisgyerekkorodról, a gyerekkorodról. Hogyan éled meg a mai fejeddel azt, amin keresztül mentél a sikerekig, amikor elismerték a tudásodat?

Már nem tudom hány éves voltam csak az érzésre emlékszem, hogy felnőttekkel vagyok, akik talán a szomszédaink, nem közvetlenül a család és bennem van az érzés, hogy sokkal többre vagyok képes gyerekként, mint amit ők gondolnak rólam. Emlékszem, nem értettem, hogy miért hiszik azt, hogy egy gyerek csak ennyire képes. Ők már elfelejtették azt, hogy milyen volt, amikor ők voltak gyerekek? Nagyon erősen emlékszem, hogy megfogadtam magamnak, hogy soha nem fogom elfelejteni, milyen gyereknek lenni. 

Amikor elkezdtünk beszélgetni mondtad, hogy lehet, hogy fogok madárcsipogást hallani, ami nem egy madártól származik, hanem a nyolchónapos kislányodtól. Ő jó alany arra, hogy ezt a fogadalmadat leteszteld.

Igen, ez eszembe is jut néha. Nagyon érdekes, hogy szülőként az ember mennyi mindent átél a gyerekkorából és mennyire előjönnek dolgok. Pláne, mikor keresgéljük, hogy mi a helyes a gyereknevelés szempontjából, mit, hogy érdemes csinálni. Ilyenkor óhatatlanul is előjön az, hogy ez velünk, hogy volt a gyerekkorunkban. Próbáltam mindig is megőrizni a játékot magamnak, azt, hogy merni kell idiótának lenni, abból jönnek ki a jó dolgok. 

Vagy hogy játéknak tekinted, amit csinálsz és akkor attól működhet. Hogy nem veszed olyan komolyan, hogy az megakadályozza utána a legvadabb dolgoknak a kiagyalását is. 

Előfordult, hogy annyira őrült ötletem támadt egy háromdimenziós megjelenítő létrehozása kapcsán az akkori cégünkben, hogy az alvállalkozó fogta magát és azt mondta, most akkor elmegy, ezt nem vállalja, lehet, hogy fizetünk érte, de szerinte ez teljes badarság. Egyébként igaza volt, tényleg, csak ugye az, hogy merni kell idiótának lenni, az alapja annak, hogy utána jönnek azok az ötletek is, amik nem hülyeségek. Hogy ilyen vagyok, azt nagyban köszönhetem a szüleimnek. Ha azt mondtam, hogy kitaláltam az örökmozgót, akkor anyu kérte, rajzoljam le és menjünk együtt a szabadalmi hivatalba, szabadalmaztatjuk az örökmozgót.

Sokszor felmerül egy-egy interjúban, hogy mi a következőkre a motiváció. De itt annyira esetlennek érzem ezt, hiszen az, amit csinálsz egy hihetetlen horizont, a megvalósítása hatalmas távlat. Milyennek látod ezt a távlatot?

Jó kérdés, mert bár látom már a megoldás technológiai részét, de azért nagyon komplex mindezt összerakni. Még évekbe telik. Szokták kérdezni, hogy mi az, amivel foglalkozom, mondjam el, röviden. Akkor viccesen azt szoktam mondani, hogy világbéke. Szeretem az olyan projekteket, aminél kockázatosabb a kimenetel, aminél kérdés, tényleg összeáll-e. Mert itt bármikor lehetséges, hogy a feltételezés nem úgy működik, hogy valami hibádzik abban a rendszerben, ami épül, hogy lehetnek tényezők, amik keresztbe húzzák a dolgokat. Sokkal egyszerűbb valami olyat felépíteni, ahol van egy fix üzleti terv, megvan, hogy ki a vásárló, mi a hozzáadott érték, milyen problémát, hogyan oldunk meg. 

De én valahogy nagyon szeretem az ilyeneket, hogy igen, kockázatos, na de ha sikerül… Akkor Atyaúristen, felrobban a világ és valami hatalmas dolgot sikerül csinálni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s