Örök kopogtató

Augusztusban búcsúztam, most, ahogy ígértem, itt vagyok. Vasárnap esték. Velem. Ha követem a dramaturgiát, nem fikcióval folytatom – soha semmi sem az - hanem, ahogy becsuktam a könyvet, úgy ütöm fel ismét egy személyes vallomással, hogy aztán jöhessenek újra a történetek.  Azért, mégis legyen történet is benne, de mennyire nem fikció, nagyon is valódi! Hogyan…

Túl sok, túl kevés

Apám gyakran jár a fejemben, egyre jobban hasonlítok rá, egyre jobban értem, egyre jobban hiányzik nekem. Kinyilatkoztatásai mostanra más értelmet nyertek és anélkül élem az életem, hogy megfordulna a fejemben, a kereteket neki köszönhetem. Mégis, ha arra kerül a sor, honnan erednek belőlem ezek a dolgok, tudom, ő adta a kezembe. Például az arányérzéket. Hogy tudjam,…

Dolgok, amik elvesztek és soha nem kerültek meg

Sz. E. emlékére „Elveszett a szív ász!”. Ez állt a kézzel letépett papírfecnin, amit a sárga színű gumival összefogott kártyapaklira, a gumi alá csúsztatott be. Tizenkét éve, egy szerda este. Ott volt a gyűrű is, a férjétől kapta. Nagyon, nagyon vágyott rá. Nem úgy volt akkor, hogy csak bement és megvette. Meg kellett rendelni, sorban állni…

Uzsonna

Ez volt a kedvenc áruháza, ide szeretett járni, mert tágasak voltak a sorok a gondolák közt, kellemesebb volt a világítás, mint a legtöbb más üzletben és a vásárlók is hozzá hasonlóak voltak. Otthonos kellemesség járta át, mikor a bekészített százforintost előhalászta a farmerje zsebéből a bevásárlókocsihoz. Míg a legtöbben panaszkodtak a bevásárlásra és néha ő…

Profil

 „Izabella. Az a legjobb, hogy ennek a nőnek már a neve is olyan, hogy akárhogyan szeded szét, a végeredmény, szép. Hívhatnám Izának, ha én lennék a férje, Bella lenne nekem, ha én lennék a szeretője. Így, hogy egyik sem vagyok, marad az Izabella és ha jobban belegondolok, ezzel, ha csak a nevéhez ragaszkodom, mindkét előzőnél…

Mozgásban

Néha muszáj, hogy felemeld a fejed, hogy megnézd, most merre jársz, hova kalauzoltad magadat. Ha nem egyhelyben állsz, ha nem vársz, egyszer csak rájössz, hogy akkora a változás, hogy a menetszélben elfogyott rólad a ruhád, nem véd, ami rég.  Mozgásban lenni muszáj, a félelemmel indul, egy kis, félénk, toporgó mozdulat az egész, csak egyetlen kicsi…

Neki szép

Tele a keze, bugyik, melltartók, a legszebbeket választotta. Most egyenként mindbe belebújik. Külön csak a bugyik, melltartó nélkül is. A tükörben egy másik nő, nem az, amelyik reggel a gyerekeket iskolába vitte, aki a férjétől búcsúzott el, nem lehet az. Nem lehet copfos, most egy mozdulattal kibontja, úgy rázza meg, úgy teríti szét a vállán…

Félre, sikerült

Nézd, anyád, itt áll előtted, a ronda kötényben! Látod őt, teljesen, tisztán, egészen. Látlak én is, így, úgy, mindenféleképpen. Mi ketten. Bonyolult képlet, életre szóló feladvány, tele vele a tábla és lehet, hogy nincsen megoldása. Tizenkét nyara anyád vagyok, fiam vagy, nyári nap, éj, egyenlőség, születés napja.  A kapcsolatunkat jellemezni a „ronda a kötényed” megjegyzéseddel…

Via Dolorosa

Kit, mi hajt? Miért nem hajt azért, amiért kéne? Hogy nem is tudja, miért kéne? Engem nyolcévesen ért az érzés, hogy valami, amiről azt sem tudom mi, szenvedélyesen hajt. Megismertem, sok időre magam mögött hagytam. Meglepett és nem tudhattam, honnan jött. Volt, ami, aki segíthetett volna gyerekként, hogy gyakoroljam, hogy elő lehet hívni, megtanuljam. Amit…

Fordítva a lovon

„Megtiszteltetés, hogy a @lófaszaseggembe nagykövete lehetek.” Büszkeség! Erre jövök én, a balítélet. Pedig meg kéne értenem, hogy ebből van a pezsgő és a havi albérlet. Nyilván savanyú a szőlő, meg könnyű neki. Lenne a helyemben és különben is, irigy és kész, nem is kell rá odafigyelni. Róla szól ez, foglalkozna magával. A hétfői, tizenegyórás marketing…